Az elkövetkezendő időkben, mindig csak a rajz órákat vártam beleértve a korrepetálásokat is. A rajztudásom ennek köszönhetően tényleg fejlődött, még Patricia is észre vette. Lassan megismertem az osztály, és azt is megtudtam melyik tanároknál nem olyan fontos a leckét megtanulni, és lehet puskázni. Patriciánál is jártam már egy párszor, és egyre jobban megismertem. Elektromos gitáron játszott egy bandában, gyakran beültem a próbákra, ami egy kibérelt tornateremben volt. Nekem tetszett, bár a zene nem az én ízlésem szerint volt kitalálva, de jól együtt játszottak. Négyen voltak a bandában. Egy dobos fiú Obadiah, egy basszusgitáros lány Edna, és egy énekes fiú Norman. Mindannyian rockerek voltak, így rock zenét játszottak. Egy szerdai napon a tornateremben ültünk Patriciával, a bandatagok még nem jöttek be.

- Nemsokára mennem kell, csak tíz percet kaptam Mr. Ramstől. – közöltem Patriciával, mire ő bólintott.

- Szerinted Norman jól néz ki? – kérdezte, és kicsit elpirult. Felnevettem.

- Pat, tudod hogy nekem a rockerek nem az eseteim, de aranyos a tüske hajával.

- Tényleg? – kérdezte, és elmosolyodott.

- Igen, pont hozzád való. – mosolyogtam vissza rá. Patricia megölelt.

- Jaj Cora! Nem is tudom, mit tegyek. Hogyan hívjam fel magamra a figyelmét? – kérdezte kétségbeesetten.

- Szerintem már rég szemet vetett rád. – mosolyogtam bíztatóan a barátnőmre.

- Tényleg? – nevetett Patricia.

- Biztos vagyok benne. Ha szünetet tartotok próba közben, téged néz, de ha próbáltok is, a szeme sarkából mindig rád sandít. – feleltem, és elmutogattam. Patricia felnevetett.

- Igazán? Jaj, Cory, olyan jó lenne! – sóhajtott fel szerelmesen.

- Meglásd, ma történni fog valami, érzem! De ha nem, majd leveszed a gyönyörű énekhangoddal a lábáról. – mondtam, mert voltak olyan részek, amikor Patricia és Norman együtt énekeltek. Patricia felnevetett.

- Pat, mi van Andyvel? – a nevetése abbamaradt.

- Honnan tudsz te erről?

- Andytől. – hazudtam.

- Á! Szóval már ilyen bizalmas kapcsolatban vagytok. – kiáltott fel keserűen.

- Nem, dehogy is, már két hete szóba sem áll velem. Hiányzol neki, ilyesmit mondott. – hazudtam ismét, legalább is a mondat másik felét, mert hogy szóba tényleg nem állt velem, az igaz volt. Patricia lesütötte a szemét.

- Azt hiszem, túlléptem rajta.

- Hiszed, vagy tudod? Pat, nem mindegy, még szeret, ebben biztos vagyok, és ha te is szereted nem Normanról kéne álmodoznod. – a lány felsóhajtott.

- Nem tudom, nem tudom Cory. Minden olyan zavaros, hisz rajtakaptam Gracesszel.

- Jaj Pat! Tudod, hogy Grace mindenkivel kikezd. Tudom, hogy nagyon szerettétek egymást. Hiányzol neki.

- És? Már túlléptem rajta. – állt fel, majd a gitárjához ment. – Jut eszembe, nem kéne menned?

- Még van időm. – feleltem kimérten. – Szóval szereted. Hagyd a csudába Normant. – Patricia kétségbeesetten leült mellém, majd sírva fakadt. Átkaroltam.

- Mit tegyek? Nem szeretném megbántani Normant, ha valóban kellek neki. – zokogta. – Könyörögjem vissza magam Andyhez?

- Pat! Norman és közted, még semmi sem történt, Andy viszont rólad álmodozik. Mondd meg neki, hogy sikerült feldolgoznod a történteket.

- És hogyha járnék Normannal? Lehet, hogy beleszeretnék.

- Pat, innen ez már a te döntésed. – Patricia megpróbált mosolyogni, de nem sikerült neki. Ekkor berontott Norman és a többiek. Az énekes háttal vonult be, kiabálva. Patricia gyorsan letörölte a könnyeit.

- Most viszont menj, Mr. Rams már vár. – súgta oda, és felállt hogy üdvözölje a tagokat. Felkaptam a táskám, és elköszöntem. Sietve megindultam, hiszen tényleg komoly késésben voltam. Mr. Rams türelmetlenül állt a kocsija előtt, és az óráját nézegette. Közeledtemre elmosolyodott.

- Már azt hittem itt hagytál. Nem tíz percet beszéltünk meg? – bűntudatosan lehajtottam a fejem. – Na gyere, dobd be a táskád, és menjünk. – Úgy tettem, és két perc múlva már úton voltunk.

- Ma mit fogunk rajzolni? – kérdeztem.

- Amit akarsz, ma te készíted a képed, úgy érzem már elég tudást, szedtél össze. – mondta, de nem nézett rám, az utat figyelte.

- Rendben, mi lenne, ha magát rajzolnám le? – kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Miért ne rajzoljalak le én először, mert úgy emlékszem portrét még nem készítettünk. – tűnődött.

- Na ugye! – feleltem, mire felnevetett.

- Jó, akkor – szünetet tartott – akkor ma átvesszük, a portré készítés alapjait. – megálltunk az ismerős ház előtt. Öt perc elteltével pedig, már egy székben ültem, Mr. Rams pedig egy rajztáblával a kezében a kanapén helyezkedett el. Az arcomat fürkészte, majd hozzá látott a munkához. A szemem megakadt rajta, ahogyan a rajztábla fölé görnyedve koncentrált ráncok jelentek meg a homlokán, és a száját beharapta. Terepszínű nadrágot és fekete rövid ujjú felsőt viselt.

- Cory nézz fel! – hirtelen észbe kaptam, és felnéztem.

- Na, először is, megrajzoljuk a határoló vonalakat, a domborulatokat az arcon. – Domborulatok. Az én szemem megakadt a tanár domborulatain, méghozzá azokon, amik a póló alól látszottak ki.

- Cory! – szólt kedvesen mosolyogva Mr. Rams. Felnéztem, és elszégyelltem magam, az arcom piros lett. Mr. Rams vigyorogva megrázta a fejét, majd lerakta a táblát.

- Gyere, ülj ide! – hívott, és megpaskolta a mellette lévő üres helyet. Átültem a kanapéra. Mr. Rams felém fordult, és oldalról vizsgált. Nem néztem rá, a szemben lévő falat bámultam.

- Cory! – szólt megint, erre odafordultam. Egy ideig csak nézett, homlokráncolva aztán a száját szóra nyitotta, de egy másodperc múlva be is csukta. Majd megint kinyitotta, és a fejét rázta.

- Nézd, te is tudod és én is tudom, hogy nem a rajzolás miatt vagy itt minden szerdán és pénteken. – mondta, és mélyen a szemembe nézett.

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten. Elkapta a tekintetét, és ismét megrázta a fejét.

- Semmi, semmi, azt hiszem jobb, ha a rajz órát ma befejezzük. Bocsáss meg, de semmi kedvem rajzolni. Majd, pénteken folytatjuk. – a jobb szemöldököm a magasba szaladt. Eddig nem is gondoltam még arra, hogy én esetleg, szeretném Mr. Ramsot. De most, hogy kimondta, úgy éreztem igaza volt.

- Cory, jól érzed magad? – kérdezte aggódva. Végigmértem, aztán bólintottam.

- Persze. Mehetünk.

                                                         ***

Az úton hazafelé mindig beszélgettünk, most viszont csak a sivár csend volt a társunk. Mindketten a gondolatainkba merültünk. Rápillantottam a tanárra. Bánatosan tekintett a sötét útra. Jobb kezével idegesen dobolt a kormányon.

- Mi az? – kérdezte anélkül, hogy odafordult volna.

- Nem tudom. Túlságosan is összezavart azzal, amit a lakásában mondott.

- Nézd, nem vagyok egy pedofil vadállat, ha erre céloztál, csak, csak valahogy, nem tudom, de többet érzek irántad, mint bármelyik diákom iránt. És ez az érzés, kezd arra hasonlítani, amit annak idején Katie-nél éreztem.

- Úgy érti, hogy szerelmes? – a kérdést alig mertem kimondani, a hangom megremegett. Mr. Rams lefékezett, és a fejét a kormányra hajtotta.

- Nem, ez képtelenség. Vegyük úgy, hogy nem is mondtam semmit. – sóhajtott.

- De mondott valamit, és ezt már nem lehet csak úgy visszaszívni. Akkor is kimondta, ezt mindketten jól tudjuk. – a tanár hátra dőlt az ülésben, és az ujját a szájába vette. Idegesen ráharapott, aztán felém fordult.

- De Cora, én sem vagyok tisztában az érzéseimmel. – mondta kétségbeesetten. Összehúztam a szemöldököm.

- Szüneteltessük az órákat. Innen már gyalog megyek. – kipattantam a kocsiból, és idegesen becsaptam magam mögött az ajtót. Mr. Rams a fejére csapott. Kivettem a táskám a hátsó ülésről.

- Cora! – kiáltotta mikor elindultam. Utánam indult a kocsival. – Cora ne szórakozz, szállj be! Hazaviszlek!

- Nem kell a segítsége.

- Most mi a baj? Az hogy nem tudom hová rakjalak? Miért viselkedsz velem így? Először meghódítasz, aztán eldobsz? – megtorpantam. Mr. Rams lefékezte a kocsit, beszálltam.

- Nem az volt a célom, hogy meghódítsam. – feleltem higgadtan.

- Ó Cora, félreértetted. Tudom, hogy nem akartál, én sem akartam beléd szeretni. – sóhajtott – Már akkor éreztem valamit, amikor először megláttalak. Nem azért mentem oda, és segítettem megcsinálni a tesztet, mert azt szerettem volna, hogy bekerülj. Hanem, mert te valahogy más voltál. Nem tudom pontosan miért, de, már voltál.

- Szóval maga tudta, hogy ez lesz, ha korrepetálásokat tart nekem rajzból.

- Nem tudhattam előre, hogy mi lesz.

- Előre eltervezte az egészet! – kiáltottam fel dühösen.

- Dehogy is Cora! – kiáltotta Mr. Rams is.  – Én csak segíteni akartam neked. Aztán szép lassan történt minden. Először én sem akartam elhinni, értsd meg, hogy nem direkt szeretlek! – meghökkentem, a tanár ismét a kormányra borult – De ha ezt érzed, akkor bocsáss meg! – nyögte. Egy darabig csöndben ültünk, majd hideg, érzelemmentes hangon megszólaltam.

- Túl késő a bocsánatkéréshez! – ezzel kiszálltam.

- Cora! – kiáltotta Mr. Rams elhaló hangon, aztán kitört belőle a sírás. Egyedül folytattam utamat hazáig. A tanár nem követett a kocsijával, de visszanézve láttam hogy a régi Mazda, még mindig ott áll.

- Viszlát! – suttogtam, bár még magam sem hittem, hogy ezzel vége van, és jól hittem, mert ó, dehogy volt vége. Még csak most kezdődött minden!