Kapkodva másoltam a leckét Patriciáról, aki viszont unottan ült a padon.

- Azért remélem, hogy nem rontottam el nagyon. – mondta álmos hangon. Grace, Miley és Johanna vonultak el előttünk, ma kékben és sárgában. Gracen sárga csőnadrág, és kék cici topp, fölötte, pedig egy áttetsző kék blúz, színben a topphoz illő, természetesen kigombolva. Johannán kék miniszoknya és sárga blúz, amit fölül begombolt, alul, felkötötte a mellei alá, hogy a hasa kilátsszon. Miley pedig sárgás kék hosszú ujjúban, és kék szoknyanadrágban mutogatta magát. Patricia szemei elkerekedtek, és a kezét a szája elé kapta. Grace odaintett Robnak, az egyik fiú osztálytársunknak, és rákacsintott, de ezt mindenkivel megtette, természetesen a fiúkkal.

- Kész vagyok! Köszönöm Pat! – adtam vissza a füzetet.

- Szívesen. – kászálódott le Patricia az asztalról mellém, a másik székbe. Két perc volt csöngetésig. Mr. Rams viharzott be, és csöndet kért.

- Nos! Mint tudjátok, Mrs. Behan, az irodalom tanárnő terhes volt, és most elment szülési szabadságra, mert tegnap életet adott egy fiúgyermeknek. – az osztályban meglepett morajlás hallatszott, de Mr. Ramsot ez nem zavarta, folytatta tovább.

- És mivel az új irodalom tanárnőtök nem jött meg, én helyettesítem. Mit vettetek előző irodalom órán? – fordult körbe az osztályban, majd felszólította Robot, aki lelkesen mesélte az előző órai anyagot. Mr. Rams hirtelen a szeme elé kapta a kezét, és egy jaj kíséretében Grace felé fordult.

- Úr isten Grace! Menj ki a mosdóba, és csináld meg normálisan az inged! – Grace arcára döbbenet ült ki.

- De Mr. Rams, ezt nem tudom megcsinálni, ez direkt így van! – Mr. Rams résnyire kinyitotta az ujjait, de azonnal összezárta.

- Akkor vegyél fel valami!

- De nem hoztam semmit. – akadékoskodott tovább Grace.

- Jaj Grace! Akkor menj az igazgatóhoz, ő majd felvilágosít az ilyen ruhák viseletéről, és talán ad valamit. Na, gyorsan, gyorsan, szedd azt a tűsarkas lábad! – Grace dühösen bevágta maga mögött az ajtót. Időközben Johanna kibontotta a blúzát, és begombolta alul is. Mr. Rams megkönnyebbülten sóhajtott.

- Rob, hol tartottunk? Folytasd, kérlek!

                                                                ***

A második óránk nyelvtan volt, a harmadik francia a negyedik biológia és az ötödik számítástechnika. Alig bírtam kivárni, hogy vége legyen. Nem tudom miért, de izgultam, hogy „átmegyek” Mr. Ramshez. Mikor a csöngő megszólalt, felrohantam a terembe, gyorsan összekaptam a dolgaimat és elköszöntem Patriciától.

- Szia Pat! Holnap ugyan itt jó? És nem baj, ha megint lemásolom a leckédet, mert lehet, hogy nem lesz időm rá. – Patricia sóhajtott, és a fejét csóválta, de amit utána mondott, azt már nem hallottam, mert elindultam. Hihetetlen gyorsasággal szedtem a lábam a lépcsőn, de vigyáztam, nehogy beleütközzek valakibe. Az első emeleten jártam, mikor valaki a nevemet kiabálta. Mikor sikerült veszítenem a lendületből, megálltam és visszafordultam. Mr. Rams rohant hozzám, irodalom könyvekkel a kezében.

- De jó, hogy megtaláltalak, majdnem egész nap téged kerestelek. Hová bújtál? – nevetett, de aztán elkomolyodott. – Azt akartam mondani, hogy mivel én helyettesítem ma egész nap az irodalmat, van hatodik órám. Várj meg lent a rajzteremben, oké?

- Rendben. –vágtam rá. Mr. Rams elmosolyodott, és bement a 8. C-be. Én is tovább mentem, immár sétálva. Végtére is minek sietni, ha van még 45 perc? Hát igen, így történt hogy az utam, ismét Mrs. Cohanhez vezetett, aki már megint a gépét piszkálta. Megköszörültem a torkom. A titkárnő mogorván nézett rám.

- Na?

- A rajzterem kulcsait szeretném elkérni. – tudtommal kell lennie egy másolatnak a titkárnőnél. A régi iskolámban is volt. - Már valaki elkérte, nem is olyan rég.

- Ó! – kiáltottam fel meglepetten. – De azért köszönöm. – Mrs. Cohan fáradtan nézett rám, majd visszatért a gépi munkához. Kimentem a kis házhoz, és bekopogtam. De nem kaptam választ, így vettem a bátorságot, s benyitottam. Nagy meglepetésemre a terem üres volt.

- Hahó! – kiáltottam, de senki sem felelt. A biztonság kedvéért még egyszer megismételtem. Miután megint nem kaptam választ, leraktam a táskám egy padra. Ekkor vettem észre, hogy a hátsó padon is ott csücsült egy táska. Felálltam és hátra mentem hozzá. Először csak távolról méregettem, de aztán beletúrtam a táskába. Kiemeltem egy füzetet, s épp megnéztem volna a nevet, mikor a terem ajtaja kinyílt. Gyorsan megfordultam, és a füzetet a hátam mögé rejtettem. Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülésemben, az ajtót ugyanis csak a szél nyitotta ki. Valószínűleg nem jól csuktam be. Hát most oda siettem, és jól becsuktam. De nem sokáig élvezhettem az egyedüllétet, mert ahogy az ajtót biztonságosnak tudtam, és elindultam a táska felé, Andy jött be.

- Hé! – kiáltott fel meglepetten. – Hát te?

- Mr. Rams irodalmat helyettesít a hatodik órában. És te? – Andy becsukta az ajtót.

- Meglógok, a többiek falaznak nekem. – egy percig döbbenten néztem rá.

- De hát hová mész?

- Csak ide, igazából meglepetést akartam neked készíteni holnapra, de úgy tűnik itt én vagyok a meglepett. – mondta, majd kajánul elmosolyodott, egy-két percig állt ott, majd felém indult. Hátra hőköltem, de Andy lekanyarodott.

- Félsz? – kérdezte a táskájához menet.

- Én? – kérdeztem vissza, hogy húzzam az időt. Andy megfordult.

- Ugyan, úgy sem tudnálak bántani. – sóhajtotta, s oda jött hozzám. Aztán megfogta a kezem, de el is engedte. – Túl korán van még ehhez. – motyogta zavartan, aztán visszament a táskájához.

- Áll még a holnapi ebéd ugye? – kérdezte halkan.

- Persze. – feleltem.

- Hát jó, nemsokára fél van, mennem kell. Akkor holnap.

- Szia! – köszöntem, és megvártam még kimegy a teremből, majd nagyot sóhajtottam. Valahogy megnyugtató volt a rajzterem csöndje. Úgy éreztem itt semmi, bántódásom nem eshet. A tanári asztalhoz mentem, és meglepetten láttam, hogy Mr. Rams holmija a széken van. Aztán jót nevettem, hiszen végül is ő a rajztanár. Azt sem tudtam, mit teszek. Felnyitottam a táskát, és kivettem belőle a fekete mappát. A kezem remegett, hiszen öt perc volt csöngetésig. Kinyitottam a mappát is, és kivettem a lapokat. Rajzok voltak. Mr. Rams rajzai. Gyönyörűek voltak. Egy csomó tájkép. De volt ott egy lány. Szőke haját fújta a szél, ahogyan a távolba meredt. A távolban őszi falevelek hullottak, s egy hinta állt egyedül az udvarban. A lány egy ablakból tekintett kifelé, s bal arcán egy könnycsepp csordogált. Nem csak a haját fújta a szél, de a sálja is fellibbent. Szinte hallottam a süvöltést, a hinta nyikorgását. Éreztem a hideget. Aztán a szívem ijedten megdobbant. A barátnője? Gyorsan a következő lapot vettem a kezembe. Ezen egy macska volt. Éjfekete, a szőrén meg-megcsillant a fény, smaragd szeme úgy villogott akár egy gonosztevőé. De valahogy mégsem volt félelmetes. Áttértem egy éppen csak elkezdett rajzra. Grafit rajz volt. A vázlatból, egy lány tekintett vissza rám. Nem mosolygott, de valahogy mégis vidámnak tűnt. Kapucnis pulóver, még csak halványan volt rárajzolva halovány testére. Keze integetés félét formált, s szeme érdeklődve tekintett a nézelődőre. Ismerős volt, s egy percnyi gondolkodás után megdöbbenve konstalláltam, hogy ez én vagyok. Közelebb emeltem a lapot, és tüzetesebben is megvizsgáltam. Hibátlan művészi alkotás volt. Noha még csak vázlat, de akkor is. Mikor volt alkalma így megnézni? Hirtelen kicsöngettek. Mivel köztudott, hogy a hatodik órának öt perccel előbb vége van, kapkodva raktam vissza a mappába a rajzokat, és csúsztattam a táskába. Épp végeztem, és a padra tudtam ülni, mikor Mr. Rams benyitott.

- Ó! Azt hittem már itt hagytál. – mosolygott, majd a táskájához ment, és elrakta a könyveket.

- Nem. Ha jól tudom, azt mondta, hatodik óra után elvisz magához.

- Igen, valóban ezt mondtam. Nos, akkor mire várunk?

- Felőlem indulhatunk.

- Gyere, a kocsim hátul van. – kimentünk, s ő előkapta a kulcscsomót, amihez már hétfőn is volt szerencsém. Bezárta a termet, és hátra mentünk a parkolóba. Kinyitotta a hátsó ülést, és berakta az én táskámat is, aztán kinyitotta az első ajtót, majd ő is beült. Hamar elindultunk. Pont a másik irányba, amerre mi lakunk. Kertes házakon vezetett át az út, aztán sorházak következtek, és végül megérkeztünk. Hasonló volt, mint a miénk. Nagy emeletes ház, csak kicsi lakásokkal, és legalább minden ajtón három zárral. De volt, akién öt vigyázta a biztonságot. Felmentünk az ötödik emeletre. A folyosón csak négy ajtó nyílt, de nem voltak megszámozva. Mr. Rams ismét előkapta a kulcsokat, és benyitott balról az első lakásba. Máshogy nem is tudtam volna elképzelni. Egy légterű, de ahhoz képest, hogy a folyosó milyen kicsi, nem beszélve a ház méretéről, ez a lakás elég nagy volt. Amint beléptünk, egy kék kanapé zavarta meg a kilátást, a kanapé előtt egy kávézó asztal, és az előtt pedig, egy plazma tv helyezkedett el. A kanapé után, egy lépcső vezetett az emeletre, a lépcső mellett, bal oldalt, egy ajtó volt, jobb oldalt, pedig egy konyha. Mr. Rams ledobta a táskáját a kanapéra.

- Helyezd kényelembe magad! Ne hozzak valamit inni? – leültem, és megráztam a fejem. A táskámat az ölembe kaptam, és körbenéztem a lakásban. Mint később megtudtam, a hatodik emelet kicsire sikerült, ezért egybeépítették az ötödikkel, így akik az ötödiken laktak, még emeletük is volt. Mr. Rams közben a konyhában tett-vett valamit. Megláttam egy képet. Egy igazi fotót. Mr. Rams volt rajta, fiatalabb korában, egy szőke lánnyal, méghozzá azzal a lánnyal, akit a festményen találtam, a mappában. A hó hullott mögöttük, a lányon sapka és sál volt, az arca falfehér, és kacéran nevetett a kamerába. Mr. Rams egy ujjatlan kesztyűt is viselt a sapka-sál összeállítás mellé, és még az orra is piros volt. Ő fintorogva tekintett a fotósra, és átkarolta a lányt. A szívem megint nagyot dobbant. A barátnője? Tettem fel magamban megint a kérdést.

- Látom, a képet nézed. – szólalt meg mögöttem a tanár. Hirtelen összerázkódtam.

- Igen. Ki ő? – Mr. Rams sóhajtott, majd leült. Egy percnyi szünet után megszólalt.

- Ő a volt barátnőm, Katie. Négy éve történt, mikor rajtakaptam a legjobb barátommal az ágyban. – ismét sóhajtott, és a tekintetét a földre szegezte.

- Én – szünetet tartottam, kerestem a megfelelő szót – sajnálom. – mondtam végül. Mr. Rams felkapta a fejét, és megeresztett egy halvány mosolyt.

- Régen történt már, de soha sem szerettem még senkit annyira.

- Nem muszáj beszélnünk róla ha nem akarja.

- Hagyd csak, tudom, hogy érdekel, elmondom inkább. Tizenhat éves voltam, még sosem voltam szerelmes, de a munkáimmal már akkor is nyertem. Akkoriban csak a festés érdekelt, még egy napon Katie be nem sétált az életembe, szó szerint. Éppen a padon ültem, és rajzoltam, mikor Katie elsétált előttem három lánnyal az iskolából. Nevetgéltek, de ő rám nézett. Addig, mindenki azt mondta, hogy nem vagyok normális, hogy mindig csak festek. De Katie, ő más volt. Neki tetszettek a munkáim. Nehezen barátkoztam, de ő egy új utat nyitott meg előttem. A társadalomba vezető utat. Szerettük egymást, legalább is én, azt hittem. Gyerek voltam még, nem hallgattam a többiekre. Olcsó vádaskodásoknak tartottam őket, azt hittem csak irigyek, hogy Katie az enyém. Órákon át csak feküdtem az ágyamban, és álmodoztam róla, a jövőnkről. Megígérte, hogy modellt áll egy festményhez, hogy be tudjam küldeni. Pont azon a napon kaptam rajta, Bernarddal, a barátommal. Mikor délután átjött, hogy lefessem, könyörgött esdekelt, de én hidegen elutasítottam, és kértem, hogy álljon modellt. A festményt végül nem küldtem be, megtartottam magamnak. Katie azt mondta üresfejű hülye vagyok, akit csak a karrier érdekel. Soha többé nem láttam. – Mr. Rams rám nézett, várta a reakciómat, de én csak a földet néztem. Kellett egy kis idő, hogy fel tudjam fogni a hallottakat.

- Ez, szörnyű. – Mr. Rams bólintott.

- Grace egy kicsit rá emlékeztet, ezért küldtem el az igazgatóiba, mikor abban a ruhában jött iskolába, rengetegszer láttam Katiet nyáron olyan ruhában.

- Mr. Rams! Én... – nyeltem egyet. Arra gondoltam itt az idő, hogy bevalljam, láttam a festményt Katieről.

- Igen? – kérdezte.

- Én, kaphatnék mégis inni valamit? – Mr. Rams elmosolyodott.

- Persze. Mit kérsz? Van narancslé, víz, kóla, igen, ennyi.

- Narancslét, ha lehet.

- Már is hozom. – felállt, és egy fél perc múlva egy nagy pohár narancslével jött vissza. Belekortyoltam, egy-két másodperc múlva már csak úgy döntöttem magamba az édes, rostos lét, hiszen ez nem bolti narancslé volt.

- Én csavartam ki. – vigyorgott a tanár. Megtöröltem a szám, és leraktam a poharat.

- Nagyon finom, köszönöm.

- Remek, most viszont ideje lenne elkezdeni a korrepetálást, már fél óra elment. – bólintottam, aztán levettem a kabátom, és a cipőm. A táskámat is leraktam az előszobában. Mr. Rams is levette a bakancsát, vagy inkább lerúgta. Aztán leült mellém, egy lappal, és különféle ceruzákkal. Közelebb jött, és kérte hogy fogjam meg a lapot.

- Nézd! Ezzel a ceruzával kell megrajzolni, a nagyon alapokat, felvázolni a méreteket. Nagyon halvány, alig látszik. – mondta, és áthajolt fölöttem. Jobb kezével elkezdte rajzolni a vonalakat, ballal pedig, fogta a táblát, amire a lapot rakta. Én ott ültem, a két keze között, s én mindkét kezemmel fogtam a táblát. Mikor lerakta a ceruzát, megfogott egy másikat, de ennek a használatát már suttogva mondta. Nemsokára a képből kibontakozott egy madár, amely egy kürtöt fogott a csőrébe.

- Mára ennyi elég lesz. – mondta, és lerakta a ceruzát, de bal kezével még mindig a táblát fogta. Egy darabig csak csöndben ültünk, egymáshoz közel. Aztán Mr. Rams elengedte a táblát, és elhúzódott. Megfordultam, és fél percre a szemébe nézhettem. Gyönyörű szeme volt. Ha bele néztem, úgy éreztem smaragd tengerben úszkálok, és rajta meg rajtam kívül nincs senki. Fél percig érezhettem így, aztán Mr. Rams elkapta a tekintetét.

- Rendben, meg tudtad jegyezni milyen ceruzák kellenek? – bólintottam. – Remek, akkor gyere, haza viszlek. – felálltunk, és néma csendben felöltöztünk. Még nem volt teljesen sötét, de már világos sem. A nap már lement, de a hold még nem látszott.

- Merre? – kérdezte Mr. Rams a kocsiban ülve.

- A másik irányba.

- Rendben. – elindultunk. Egy darabig csak néma csendben utaztunk egymás mellett.

- Hány éves? – kérdeztem. Mr. Rams elmosolyodott.

- Húsz. – válaszolta.

- Olyan fiatal? – kérdeztem döbbenten, mire ő felnevetett.

- Igen.

- De miért jött el rajztanárnak?

- Valamiből fizetnem kell a főiskolát. – mosolygott.

- És? Ha végzett a főiskolával?

- Nem tudom még, egyelőre a jelenben élünk, nem érdekel a jövő. – mondta komolyra fordítva a szót.

- De maga többre is vihetné, eladhatná a festményeit, sokat kapna érte.

- Te most el akarsz üldözni? – nevetett, mire én is felnevettem.
- Cora, jól áll neked, ha mosolyogsz. Miért nem mosolyogsz többet?

- Különleges alkalmakra tartogatom. – mosolyodtam el.

- És ez egy különleges alkalom?

- Azt hiszem.

- Hmm. – válaszolta Mr. Rams. – Itt jobbra?

- Igen, aztán balra és ott egy emeletes ház.

- Á! Látom is, azaz?

- Igen. – Mr. Rams leparkolt, én pedig kiszálltam.

- Akarod, hogy felkísérjelek? – kérdezte.

- Nem kell, szerintem anyu úgy is frászt kapna. – Mr. Rams ismét felnevetett.

- Hát jó, akkor pénteken találkozunk. Jóéjszakát!

- Jó éjt! – gyorsan berohantam, és lehívtam a liftet. Anya és Jennifer a konyhában ültek.

- Sziasztok! – köszöntem és ledobtam a táskámat az egyik konyhaszékre.

- Szia Cory! – fordult felém anya.

- Szia Cory! – mondta Jennifer is.

- Na, hogy ment? – kérdezte anyu.

- Jól, köszi. – feleltem. – De, most fölmennék, és átnézném a leckét.

- Persze, menj csak. – mosolygott. Felkaptam a táskám, és felrohantam. Leültem az ágyra, és előbányásztam a füzetet, amit Patricia írt Andynek. Már öt oldalt átlapoztam, de csak rajzok voltak, alattuk idézettel. Egyel tovább lapoztam, és hirtelen kiesett lap. Össze volt hajtogatva. Óvatosan kinyitottam. Egy levél volt, Patriciától Andynek.

Andy...

Nem akarom tovább... Szakítsunk, már nem szeretlek. És tudom, hogy te sem, sőt, megutáltalak, amikor megláttalak Gracesszel. Ennyi volt Andy, nincs tovább.

Csak egy rövid levél volt, de minden fájdalmat tükröző. A levélen foltok voltak. Nem kellett sokáig törnöm a fejemet, hogy rájöjjek, könnycseppek okozták.

                                                                        ***

Andy mellett álltam a buszmegállóban, a mai napon is véget ért az iskola.

- Remek lesz, meglátod! – örvendezett.

- Ő a fiúd? – kérdezte Jennifer, mert hogy őt előbb még haza kellett vinnem. Egy kicsit belepirultam a kérdésbe.

- Dehogy is! – válaszoltam dühösen, de Andy csak nevetett. Egy kocsi állt meg a megálló előtt, Mr. Rams kocsija.

- Sziasztok! A buszra vártok? Bár, gondolom hogy a buszra vártok. Ne vigyelek haza? – kiabált oda. – Úgy is arra megyek, a boltba. – de mielőtt bármit is válaszolhattam volna, Andy megelőzött.

- Nem köszönjük! – kiabálta vissza. Mr. Rams intett, és elhajtott.

- Na végre hogy elment. – sóhajtott Andy.

- Nem szereted? – kérdeztem döbbenten. Andy a fejét rázta.

- De, de, bírom, csak már kicsit idegesítő, ahogy belemászott az életedbe. Vagy téged ez nem zavar?

- Nem mászott bele az életembe. Ezt ki kérem magamnak, segít, hogy beilleszkedjek. – förmedtem rá.

- Hé, hé, hé! Nyugi! Nem azért mondtam, te egy kivételes lány vagy, neked biztosan sikerül beilleszkedned. Csodaszép vagy, és az eszed is a helyén van. Nem hiszem, hogy egy tanár segítsége kéne ehhez. Három napja hallgatom hogy Mr. Rams így, Mr. Rams úgy, pedig amikor megismertelek, azt hittem te valahogy más vagy.

- Patriciának is ezt mondtad ugye? – kérdeztem dühösen.

- Patriciának?

- Igen! Beetetted mindenféle hülyeséggel, aztán kavartál Gracesszel. Csak hogy tudd, Patricia a legjobb barátnőm, és ezerszer inkább őt választom, mint téged. Szia! – Megfogtam Jennifert, és magam után húztam. Andy kétségbeesetten kiabálva rohant utánunk.

- Micsoda? Mit mondasz? – kérdezte, majd megfogta a vállam és megállított. Hagytam magam.

- Nálam van a füzet. – feleltem halkan.

- Mi a...? – kiáltott fel dühösen, és a tenyerét a fejére csapta.

- De már vissza is kapod! – ledobtam a táskám, és kivettem belőle a füzetet, majd a fiúhoz vágtam. A levél kiesett belőle, és néhány lap sem élte túl a becsapódást. Andy össze-vissza kapkodott a kihullott lapok után, én pedig, Jennifer kezét fogva elfutottam, de még hallottam a fiú dühös üvöltését.