Másnap első óránk fizika volt. A másik iskolámban sem szerettem a fizikát, de itt végképp nem. Mivel új voltam, a tanár azon volt, hogy állandóan felszólítson. Kegyetlen egy tanár volt. Magas és sovány, az arca falfehér, és állandóan a szakállát vakargatta. Úgy ötven évesnek néztem, de amikor megemlítettem Patriciának ő csak nevetve a fejét rázta.

- Megvan az több is! – közölte mosolyogva. A második óránk ének volt. A tanárnő kicsi volt, és duci. Állandóan azt követelte, hogy énekeljük ki a magas c-t. De ez senkinek sem sikerült, s így mindannyian tehetség nélküli, elkényeztetett kölkök lettünk. A harmadik óra testnevelés volt. Egész órán futottunk, hogy a szerdai felmérésre felkészültek legyünk, bár ennyi futás után örültünk, ha menni tudunk. Legalább is én. Patricia volt a legjobb futó, én meg a legrosszabb, úgyhogy még őt a tanárnő dicsérte, én szégyenlősen kullogtam be a kapun. Majd elérkezett a várva várt negyedik óra, a rajz. Mindenki felszabadultan csevegve érkezett az órára. Mr. Rams a fejét csóválta. Patriciával a tegnapi helyünkre ültünk, az ablak felőli padsorba, a negyedik padba. Graceék a leghátsó sorban ültek, és összetoltak három padot.

Mint tegnap, ma is vihorásztak, és a divatról csevegtek. Csak ma Gracen egy zöld miniszoknya volt, egy rózsaszín blúzzal, és a rózsaszín csizmájával. Meg ugye egy testhez álló harisnyával. Johannán zöld farmer volt, és rózsaszín blúz, Miley feszülős zöld báli ruhába préselte magát, és rózsaszín kiegészítőket aggatott magára. Mr. Rams világos farmer nadrágban volt, és egy bő bandás pólót húzott magára. Fölötte természetesen ott volt a kabát. A tanári asztalon ült, és álmos szemmel tekintett a világba, majd ásított egy jó nagyot.

- Jó, akkor, ha mindenki csöndben marad. – kezdte, és megdörzsölte a szemét. – Akkor azt készítetek, amit akartok. Na! Lássatok hozzá! – motyogta, és leült a székbe, majd fejével rádőlt az asztalra. – De kuss! – üvöltött még egyet mielőtt elaludt volna. Mindenki csöndben elővette a tegnapi rajzát, és munkához látott. Még Graceék is suttogva folytatták a beszélgetést. A teremre hirtelen csönd ült, és ezt csak egy halk horkolás zavarta meg a tanári asztal felől.

- Mi a? – fordultam döbbenten Patriciához.

- Utálja a keddet, mert ilyenkor állandóan álmos. – magyarázta, majd a szája elé tette a mutató ujját.

- És egész nap alszik? – kérdeztem suttogva.

- Igen, általában, és nem tanácsos megzavarni. – válaszolta suttogva, majd beletemetkezett a rajzába. Én néztem még egy darabig az alvó tanárt, aki időközben a másik oldalára fordult, és motyogott valamit álmában, majd elővettem a lapot és munkához láttam. Megpróbáltam lerajzolni Patriciát, amit dolgozik, de a rajz szörnyű lett. Sóhajtva fordultam a padtársamhoz.

- Milyen kár hogy én nem tudok olyan jól rajzolni, mint te. – Patricia nevetve átkarolt.

- Ne bánkódj, annyira azért nem lett rossz. Sőt! Grace azért nem rajzol soha, mert állítólag egy nyolcadikos fiú azt mondta neki, hogy szörnyen rajzol. Azóta csak beszélgetni jár be órákra. – ettől felbátorodva elővettem egy újabb lapot, és lerajzoltam Grace karikatúráját. Patricia nevetve megdicsért. Megszólalt a jelzőcsöngő, és Mr. Rams ijedten kapta fel a fejét. Káromkodva felállt és kikapcsolta. Álmosan lerogyott a székbe, és felhúzott szemöldökkel végig nézett az osztályon. A tekintetünk találkozott, és elmosolyodott, majd felállt, nyújtózott egyet és odatámolygott hozzánk.

- Na mutasd, mit sikerült alkotnod? – kérdezte, majd ásított egyet. A kezébe adtam a Patriciáról készült rajzot. Felhúzta a szemöldökét, és egy darabig így nézte a rajzot. A teremben feszült csend uralkodott. Majd elmosolyodott, és visszaadta a kezembe.

- Szeretném, ha órák után bejönnél. – mondta, aztán tovább ment. Öt perc múlva az órának vége lett, és mindenki csendben felállt. Mr. Rams ásítozva visszaült a székbe.

                                                                   ***

A hatodik óra előtt öt perccel elkéredzkedtem. A lépcsőn futottam, de nem vigyáztam eléggé, és az aljában Andybe ütköztem.

- Hé, hé, hé! Óvatosabban! – nevetett.

- Bocs! – mondtam, és felszedegettem a kiborult táskáink tartalmát. Legalábbis, az enyémet. Andy a fejét csóválva állt fel.

- Ma is együtt megyünk haza?

- Nem tudom, lehet. – vontam meg a vállam. – De, most ha megbocsátasz.

- Ja, persze. Negyed háromkor várlak a buszmegállóban. – kiáltott utánam, mert időközben rohamléptekben megindultam a rajzterem felé. Az előtt akartam beszélni Mr. Ramssal, hogy Jennifer kijött volna. Csak reménykedni tudtam, hogy hatodik órában már nincsen rajz. Szerencsém volt, mert a teremben csak Mr. Ramsot találtam, aki éppen a táblát törölgette. Az ajtó nyitódás zajára megfordult. Lerakta a szivacsot, és a kezét porolva felém fordult.

- Remek! – mosolygott.

- Mr. Rams, itt vagyok, beszélni akart velem. – a tanár közelebb jött, és leült a tanári asztal előtti padra.

- Azért akartam, beszélni veled, mert úgy gondoltam, illetve érzem, látom, hogy a rajztehetséged, nem éppen a legjobb. Noha, ez még nem jelenti azt, hogy pocsékul rajzolsz. De, téged más lánynak nézlek. Lehetsz olyan, mint Grace, meg a barátnői, nyugodtan ülhetsz, nem muszáj, rajzolnod, de nem szeretném ha olyan lennél. Az lenne a legjobb, ha egy napon látnál is, és nem csak néznél. Persze, ki tudja. Lehet, hogy egyszer olyan jól rajzolsz majd, mint Patricia, vagy lehet hogy még jobban. – elmosolyodott – De ehhez lépésekre van szükség.- kissé elpirult, és nem nézett rám. A földet pásztázta, és a fejét vakargatta. Döbbenten bámultam egy darabig.

- Úgy érti, hogy korrepetálás kell nekem rajzból? – kérdeztem.

- Ööö, igen. De nem úgy értettem, hanem úgy, hogy itt majdnem mindenki művészien rajzol. Nem szeretném, ha téged csak ezért kitagadnának. – elgondolkodtam.

- Értem. És, mit javasol?

- Bátorkodom saját magamat javasolni, mint korrepetáló tanár. – elvigyorodott. Bólintottam.

- Rendben. Mikor? – Mr. Rams elkomolyodott, felállt és köhintett egyet.

- Mondjuk, a szerda és a péntek. Neked jó lenne? – kérdezte.

- Természetesen. – feleltem.

- Jó, akkor holnap iskola után kocsival elviszlek, beszéld meg a szüleiddel. – az asztalhoz ment, és papírokat kezdett pakolgatni.

- És meddig maradnék?

- Mit szólnál az öt órához? Heti négy óra rajz, plusz még itt az iskolai órák. – kacsintott.

- Rendben, akkor holnap. – ezzel kimentem.

- Holnap. – szólt utánam Mr. Rams. Jennifernek nyoma sem volt, viszont a telefonom megcsörrent.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia Cora, én vagyok, az anyád, és szeretném tudni merre jársz?

- Itt vagyok az iskolában, csak volt még egy kis megbeszélni valóm a rajztanárral. – a telefon másik végéről sóhajtás hallatszott.

- Jó, haza viszem Jennifert, itt vagyok az iskolánál. Viszont el kéne menned a boltba, mert nekem már nincs időm.

- Rendben anyu, viszont van egy kis megbeszélni valóm veled.

- Jó, gyere oda, ahol hétfő reggel álltam a kocsival.

- Megyek. – eltettem a mobilom, és odasiettem a parkolóba. Anya idegesen toporgott a kocsi előtt, Jennifer pedig már bekapcsolva ült.

- Na végre! Miről akartál beszélni? – nézett rám aggódva.

- Mr. Rams, azt mondta, hogy a rajz tehetségem messze elmarad a tökéletestől, így felajánlotta a korrepetálását szerdánként és péntekenként. – anya egy darabig furcsán nézett rám, aztán bólintott.

- Jó, mettől meddig?

- Kettőtől - ötig. – anya sóhajtott.

- Hát legyen, ha annyira rossz vagy belőle. – előkapta a pénztárcáját, és a kezembe nyomott 2000 Ft-ot. – De most viszont vegyél tejet, és egy fél kiló kenyeret. A visszajárót kérem! – ezzel beszállt a kocsiba, és elhajtott. Megindultam a buszmegálló felé, Andy már várt.

- Hello! – jött oda.

- Szia! – viszonoztam a köszönést.

- Hová siettél annyira hatodik óra után?

- Mr. Rams beszélni akart velem. – Andy szemöldöke a magasba szaladt.

- Ó, és miről?

- Azt mondta, hogy nem rajzolok túl jól, és majd ő megtanít.

- Igazán? – kérdezte gúnyosan, mire bólintottam. Andy felsóhajtott.

- Mikor? – kérdezte végül.

- Szerdánkét és péntekenként. – a fiú most összeráncolta a szemöldökét.

- Remek! Hát akkor az a tervem, hogy holnap meggyőzlek, hogy suli után együnk együtt a Mc Donalds – ban, kifújt. – felnevettem.

- Te velem akartál enni? – Andy komolyan bólintott, abba maradt a nevetésem.

- Majd, ööö, majd máskor jó?

- Igen, a többi is mind ezt mondja. Mindig csak máskor, és semmi sem lesz belőle. – fordult el. Megkerültem, és megfogtam a kezét.

- Megígérem. – egy darabig döbbenten nézett a kezére, amely az enyémben pihent.

- Igazán? - mosolyogva bólintottam.

- Igazán. Mit szólnál a csütörtökhöz? – a fiú egy csapásra felvidult.

- Remek! Suli után?

- Rendben van. – elengedtük egymás kezét, mert jött a busz.

                                                                         ***

A könyv volt a kezemben, vagy inkább a füzet. Már otthon ültem az ágyamon, és azt a bizonyost tartottam a kezemben, amit tegnap Andy megpróbált odaadni nekem. Hogy használt, az enyhe kifejezés volt. Biztosan akkor került a táskámba, mikor összeütköztünk a lépcsőn. Óvatosan belelapoztam. Egy rajz volt benne, méghozzá, Patriciáról és Andyről, ahogyan csókolóztak. Gyorsan odébb lapoztam, még több tucat ilyesféle rajzot találtam. Andy és Patricia a hintában, Andy és Patricia a padon, egymást átkarolva, étteremben, ágyon fekve, veszekedve, és még több és több ilyen gyönyörűen megmunkált rajzból állt, az egész füzet. Hiszen ezt Pat rajzolta! Gyorsan az elejére lapoztam. Bevezető szöveg volt:

Drága Andy!

Ezt a füzetet azért készítettem, mert szeretlek, és hogy mindig ott legyünk egymásnak, akármi történjék is. Én soha nem hagylak el, de hogyha valami folytán mégis, akkor ez egy emlék, neked, nekünk. – az ajtó becsapódott, ijedtemben leejtettem a füzetet, és gyorsan berúgtam az ágy alá. Odafutottam a táskámhoz, és előkaptam egy-két könyvet, szétszórtam az asztalon és gyorsan leültem a székbe, majd felcsaptam az irodalom könyvet az elején. Épp időben, anya benyitott.

- Ó! Látom, már tanulsz, csak azért jöttem, hogy megkérdezzem hol a visszajáró? – unott képpel odafordultam, noha a szívem a torkomban dobogott.

- Ott lent a konyhában. – nagy megkönnyebbülésemre anya kiment, és én folytathattam a füzet böngészését.